Büszkén számolunk be róla, hogy az Óbudai Egyetem 11 fős váltócsapata idén nyolcadik alkalommal képviselte intézményünket a hazai hosszútávfutás egyik legnagyobb presztízsű eseményén, a 2025-ös NN Ultrabalaton váltóversenyen.
Csapatunk 15 óra 29 perc 30 másodperces időeredménnyel, átlagosan 4 perc 25 másodperces kilométertempóval teljesítette a Balaton körüli, több mint 211 kilométeres távot – ez a teljesítmény méltán emeli az Óbudai Egyetemet a sportos felsőoktatási közösségek élvonalába.
Az elért helyezések önmagukért beszélnek:
• Összetettben a 2103 induló csapat közül a 18. helyet szereztük meg,
• kategóriánkban pedig a 1744 váltó közül a 8. helyen zártunk.
A csapat tagjai: Kiss Sándor, Kolesár Szundy Kinga, Kurilla Miklós, Németh Zoltán, Ónodi Levente, Pintér Blanka, Szekeres Gábor, Varga András, Varga Miklós, Varga Péter, Velkey János.
A csapat minden tagja példamutató elszántsággal és teljesítménnyel járult hozzá a közös sikerhez. Külön szeretném kiemelni Kurilla Miklóst, a egyetemünk (BGK) volt hallgatóját, aki már többször bizonyította felkészültségét és futóerejét, valamint Németh Zoltánt, az Ybl Kar elsőéves hallgatóját, aki most mutatkozott be a csapatban – nem mindennapi debütálással.
Az Ultrabalaton nem csupán sportteljesítmény, hanem valódi közösségi élmény: a kitartás, a csapatmunka és az egymás iránti támogatás mind hozzájárult ahhoz, hogy büszkén és méltón képviselhettük egyetemünket ezen az embert próbáló, de felemelő kihíváson.
Az Óbudai Egyetem második alkalommal vett részt társrendezőként a hétvégén tartott Birkózó Egyetemi Országos Bajnokságon a csepeli Kozma István Birkózó Akadémián.
Örömünkre szolgált, hogy jelenlétével megtisztelte a rendezvényt Losonczi Dávid világ- és Európa- bajnok birkózó és Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes volt birkózónk, aki azóta a kötöttfogású birkózás szövetségi kapitánya. Az eseményen Prof. Dr. Kovács Levente rektor is lelkesen szurkolt versenyzőinknek.
Egy igen színvonalas tornának lehettünk tanúi, összesen 142 hallgató indult szabad- és kötöttfogású versenyeken, köztük négyen egyetemünket is képviselték. Rusz Gergely, Mayer Viktor, Hajduch Nándor Milán, Köblő Péter indult az Óbudai Egyetem színeiben. Rusz Gergő szabadfogás 74 kilogrammban indult, Köblő Péter amatőr szabadfogás +90 kilogramm kategóriában, ahol 5. helyet ért el.
Hajduch Nándor és Mayer Viktor szabad- és kötött fogásban is versenyeztek. Mindketten két éremmel távoztak, kötött-fogásban egymást kellett legyőzniük a döntőbe jutásért 82 kilogramm kötöttfogású versenyben, ahol végül Hajduch Nándor ezüstéremmel gazdagodott, Mayer Viktor pedig a bronzérmet érdemelte ki. Majd elindultak szabad-fogásban is, ahol a 86 kilogrammos súlycsoportban Mayer Viktor szintén bronzérmes lett, Hajduch Nándor pedig győzött a 79 kilogrammosok kategóriájában és ezüstérme mellé egy aranyérem is a nyakába került!
Nagyon büszkék vagyunk minden hallgatónkra, aki részt vett a versenyen, gratulálunk mindenkinek!
Az Óbudai Egyetem hallgatói minden sportágban kimagaslóan teljesítettek a Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Bajnokságán, a MEFOB Feszten, melynek a Testnevelési Egyetem adott otthont a múlt héten.
Tíz sportágban rendeztek versenyeket, és az ország minden pontjáról érkeztek egyetemi hallgatók összesen 27 egyetemről. Hallgatóink öt sportágban indultak és kiemelkedően sikerült teljesítenünk, hiszen minden sportágban éremmel sikerült távoznia hallgatóinknak!
Atlétikában, sakkban, szkanderben, ergométeres evezésben és cheerleadingben neveztek hallgatóink a versenysorozaton. 32 hallgató mérette meg magát és összesen 12 érmet hoztak egyetemünknek!
Atlétikában Zuber Marcell 110 méteres gátfutásban és távolugrásban indult, ahol mindkettőben sikerült ezüstérmet szereznie, sőt távolugrásban a bronzot szintén ÓE-s hallgató, Kiss Mátyás hozta el!
Szkanderben összesen 2 arany és 2 ezüstérmet hozott két hallgatónk, ugyanis jobb és bal kézzel is versenyeznek a résztvevők. Így Horváth Roland jobb kézzel 1., bal kézzel pedig 2. lett a 95 kilogramm testsúly-kategóriában, Glück Gergő pedig + 95 kilogrammban is aranyérmes lett bal és jobb kézzel is!
Az ergométeres evezős MEFOB-ról 3 éremmel távoztak hallgatóink. Egyéniben két új versenyző hallgatónk is felbukkant és amatőr 500 méteren első lett Funk József 1:21:4-es, az igazolt versenyzőknél is jobb idővel(!), míg a 2. helyet az első versenyén induló Lurvig Máté szerezte meg 1:23:4- es idővel. Női egyéni kezdő 500 méteren pedig ismét Meisinger Zsófia képviselte egyetemünket, szép időeredménnyel. Férfi kezdő 4×1 perces váltóban, mindössze 8 méterrel elmaradva a győzelemtől, 2. helyen (1313 méteres eredménnyel) végzett a Potyondi László, Varga András, Keve Pecsenye, Korb Zsombor négyes! A csapat tagjai: Funk József, Lurvig Máté, Meisinger Zsófia, Keve Pecsenye, Potyondi László, Korb Zsombor, Varga András, edzőjük Müller Márk a Budapesti Evezős Egyesülettől.
A Sakk MEFOB-on csapatunk rekordlétszámmal indult. Egyetemünkön is egyre népszerűbb ez a sportág, már látható a heti sakk edzések eredménye. 16 hallgató (Rahyab Ábel, Horányi Miklós, Füzesséry Richárd, Horváth Mihály, Gabula Ádám, Polgár Kristóf, Molnár Dániel Patrik, Lőrinczy Kristóf László, Németh László, Benyács Kristóf, Hideg István, Gál Kevin, Dobiász Vendel, Patai Péter, Farkas Richárd és László Csaba) képviselte az ÓE-t.
Patai Péter elnyerte a 2000 Élő-pont alatti legjobb játékosnak járó különdíjat, csapatban két társával László Csabával és Farkas Richárddal nagyot teljesítettek és elhozták a bronzéremért járó kupát!
Cheerleadingben is SPS (Senior Partner Stunt) kategóriában Balla Zsófia és Végh Botond ezüstérmes lett!
Nagyon büszkék vagyunk hallgatóinkra és köszönjük, hogy képviselték egyetemünket!
Az Óbudai Egyetemen megrendezésre kerülő Egyetemi Sportnap alkalmából 2025. május 6-án (kedd) 13:00 órától rektori szünet lesz érvényben, így az Egyetem minden Karán és minden képzési formájában (nappali, levelező, esti) oktatás nélküli munkanapot rendeltek el.
2025. május 7-től (szerda) a megszokott rendben folytatódik az oktatás.
Használjátok ki a lehetőséget, kapcsolódjatok ki és vegyetek részt a Sportnap programjain!
Köszönjük annak a több, mint 100 hallgatónak és kollégának a részvételt, akik tegnap ott voltak és versenyeztek az 1. Óbudai Egyetem Karok Viadala Sportversenyen a Római Campus Sporttelepen!
Remek hangulatban és tavaszias jóidőben zajlott az első ilyen jellegű sportrendezvényünk, ahol a résztvevők nem csak magukért harcoltak, hanem karuk dicsőségéért is!
A pontverseny végső győztese a Keleti Károly Gazdasági Kar lett, 2. helyen a Neumann János Informatikai Kar végzett, míg a bronzérmet a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar szerezte meg!
A dobogóról épp csak lecsúszott az oktatást segítő munkatársak csapata, akik kisebb létszámmal, de annál sikeresebben versenyeztek így szép pontokat gyűjtöttek az eseményen.
A versenyezők végül 10 sportágban (strandröplabda, futás, tenisz, darts, húzódzkodás, cornhole, asztalitenisz, ergométeres evezés, kerékpár, kajak-kenu) mérettettek meg magukat, és közülük sokan több versenyszámban is elindultak, amivel többszörösen hozzájárultak karuk eredményéhez.
Gratulálunk mindenkinek és örömmel jelentjük, hogy a nagy sikerre való tekintettel ősszel is megrendezzük a viadalt!
A sportnap nem csak egy nagyszerű lehetőség arra, hogy kiszakadj a hétköznapokból, hanem arra is, hogy új lendületet adj egészségednek: feltölt energiával, javítja a fizikai erőnléted, oldja a stresszt, és igazi élménnyé teszi a mozgást!
Gyere el az idei sportnapra, ahol izgalmas versenyekkel, látványos bemutatókkal és kihívásokkal várunk mindenkit!
Versenyszámok (regisztráció szükséges): • Labdarúgás (5+1 fős csapatok, max. 10 fő/csapat) legfeljebb 12 csapat. • Streetball bajnokság (3 fős csapatok) • Strandröplabda (4 fős csapatok, max 5 fő / csapat, min. 1 nő/csapat) A csapatos röplabdaversenyt követően külön páros röplabda versenyre is indul, így akár mindkettőre is lehet nevezni! • Tenisz (egyéni verseny) • Futás (2000 méter) • Asztalitenisz • Szkander • Fekvenyomás
A részvétellel testnevelés órákat is igazolhatsz! Levelezős hallgatóknak akár a teljes féléves teljesítményt kiválthatja. A részvétel ingyenes, öltözőt biztosítunk!
Találkozzunk május 6-án! A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.
University Sports Day – May 6, 2025!
The Sports Day is not only a fantastic opportunity to break away from your daily routine, but also to boost your health—recharge your energy, improve your fitness, reduce stress, and truly enjoy being active!
Join us for this year’s Sports Day, featuring exciting competitions, spectacular demonstrations, and challenges for everyone!
Competitions (registration required): • Football (teams of 5+1, max. 10 members/team), max. 12 teams • Streetball tournament (teams of 3) • Beach Volleyball (teams of 4, max 5 members/team, min. 1 female/team) Following the team volleyball competition, there will be a separate doubles tournament—you can register for both! • Tennis (individual competition) • Running (2000 meters) • Table Tennis • Arm Wrestling • Bench Press
Demonstrations and Challenges (no registration needed): Kempo • Buhurt • E-sports • Archery • Ergometer (possible competition) • Longsword • Capoeira • Flag/American Football • Badminton • Football Freestyle Special Challenges: • Teqball • Pannaball • Chess • Wall Climbing • Geocaching
Extra activities by Team Recreation: Goalball • Angry Birds Slingshot • Bagjump • Pannaball Arena • Darts Football • XXL Foosball • Foosball • Zorb • Crate Stacking • Sumo • Petanque • Sitting Football • Cornhole Participation can count towards your Physical Education credits! Distance-learning students may fulfill their entire semester requirement.
Földharcosaink 5 csillogó éremmel távoztak a hétvégén rendezett Budapesti Egyetemi- Főiskolai Bajnokságról!
Szabó Tas Mihály -66 kb- ban lett a legjobb, így aranyéremmel távozhatott, Kádár Péter – 73 kg- ban ezüstérmet hozott, -81 kg- ban ketten is dobogón álltak: Tóth Gábor második lett, Veress Alex 3 . helyezett, – 100 kg-ban pedig Gyetvai Bence lett a második!
Szenzációs eredmények!
A csapat tagja volt még Samu Gábor, Komoróczy Donát nekik is köszönjük, hogy résztvettek a versenyen!
Gratulálunk mindenkinek és köszönjük, hogy öregbítették az egyetem hírnevét!
Hétvégén került megrendezésre az első Egyetemek Kupája kézilabda torna, ahol mindkét mérkőzésünket megnyerve első helyen végeztek a kézilabdásaink. Az első ellenfelünk a BME csapata volt, akik ellen 23-14-re bizonyultunk jobbnak. A második mérkőzésen a SOTE ellen egy nagyon kiélezett mérkőzésen nagyszerű utolsó 10 percet produkálva 18-13-ra tudtunk nyerni. A torna egészén kiemelkedő volt a csapat védekezése és kapusteljesítménye, ezt mutatja is a kapott gólok mennyisége is. A torna legjobb játékosa egyetemünk hallgatója Bárány Máté lett. Köszönjük a meghívást a Semmelweis Egyetemnek!
Csapat tagjai: Fang Krisztián, Porkóláb Zoltán, Hári Gergő, Szerdahelyi Gergő, Kovács Marcell, Jenei Miklós, Szabó Levente, Bárány Máté, Erdősi Balázs, Scardone Placido, File Buda, Pál Patrik, Érdi Zalán
Edző: Vadász Levente
Gratulálunk a a csapatnak, csak így tovább! Hajrá ÓE!
122 négyzetméteres új edzőterem várja a sportolni vágyókat speciális sportpadlóval, modern edzőgépekkel és energiatakarékos LED-világítással felszerelve a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar D épületében.
Az új edzőterem az egyetem hallgatói és munkavállalói számára érhető el, és fontos mérföldkövet jelent az intézmény sportinfrastruktúrájának fejlesztésében. Egyetemünk kiemelten támogatja a hallgatók és munkatársak egészséges életmódját, hiszen a rendszeres testmozgás nemcsak a fizikai állóképességet növeli, hanem hozzájárul a mentális egészség megőrzéséhez és a tanulmányi teljesítmény javításához is.
Az Óbudai Egyetem ezzel a fejlesztéssel is arra törekszik, hogy diákjai és munkatársai számára inspiráló és támogató környezetet biztosítson mind a tanulmányok, mind a kikapcsolódás és sport terén.
A korábbi laborok és raktárhelyiségek átalakítása során az edzőterem mellett 21 négyzetméteres női öltözőt is kialakítottak két zuhanyzóval és két mellékhelyiséggel, míg a férfi öltöző 22 négyzetméteren egy WC-vel, egy piszoárral és két zuhanyzóval várja a látogatókat.
Az épület komfortját egy nagy hatásfokú, hővisszanyerős szellőztető rendszer is növeli. A korszerűsítés során megújult az eső- és szennyvízcsatorna alapvezetéke, valamint az elöregedett tűzivíz-hálózat is.
Az új edzőtermet szalagátvágással Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Fehér Botond gazdasági főigazgató adta át a sportoló közönségnek.
A Magyar Parasport napja minden évben február 22-ére esik, amikor a magyar parasportolókat ünnepeljük.
Nagyon örültünk, hogy ebben az évben már sportági bemutatókkal is tudtunk csatlakozni a Magyar Parasportnap Lélekmozgató Programjához, amelynek célja, hogy közelebb hozza a parasportokat és parasportolókat a fiatalabb korosztályhoz.
Az Óbudai Egyetem hallgatói 4 parasportággal ismerkedhettek meg a két hetes esemény keretében, személyesen parasportolók mutatták be a sportágakat a hallgatóknak és együtt próbálhatták ki őket.
Haladó asztalitenisz óránkra jött el Csonka András paralimpiai ezüstérmes asztaliteniszező, aki beszállt a hallgatók közé és egész estébe nyúló mérkőzéseket játszottak a fiatalokkal, mert mindenki szeretett volna vele meccset játszani. Nagy kihívás volt a fiataloknak versenyre kelni Andrással.
Haladó röplabda óránkra az MTK Ülőröplabda csapatát hívtuk meg. Bemutatták a sportjukat az egyetemi hallgatóknak, a fiúk az alapmozgások elsajátítása után, egy nagyon jó hangulatú meccset tudtak játszani a lányokkal.
Kosárlabda óránkra sikerült meghívnunk Orsós Zsoltot, a csörgőlabda szakág vezetőjét. A csörgőlabda látássérültek sportja, melyet csörgőkkel töltött labdával játszanak. A fiúknak nagyon furcsa volt bekötött szemmel játszani, de becsülettel próbáltak meccsezni egymással.
Evezős óránkra Nagy Ráhel Rasi ergométeres Európa- és Világbajnok parasportoló érkezett a Budapesti Evezős Egyesületbe. Mesélt a hallgatóknak magáról, a sportéletéről, pályafutásáról aztán beállt a többiek közé, és tartott egy ergométeres bemutatót.
Örülünk hallgatóink nyitottságának és jövőre újabb sportágakat ismerhetünk meg!