2024. dec.1-én rendezték meg a Gödöllői Városi Uszodában a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Úszó Bajnokságot. A versenyen 19 egyetem közel 300 hallgatója vett részt, köztük az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóffal. Az Óbudai Egyetemet 20 fő képviselte, a pontversenyben a középmezőnyben, a 10. helyen végeztünk. Az egyéni számok tekintetében 1 arany, 3 ezüst és 2 bronzérmet nyertek versenyzőink! Első lett amatőrként 50m mellúszásban Nagy Boglárka Krisztina, 100m mellen pedig 2. helyezést ért el. Kardos Dániel az igazoltak között lett második, 100m mell és 200m vegyesúszásban, míg 50m mellen bronzérmet szerzett. Szintén harmadik helyen ért célba Ali Ákos Tamás 50m háton az amatőr mezőnyben.
A 4x100m vegyes váltóban 18 csapat indult, ahol a mieink az előkelő 5. helyet szerezték meg Ali Ákos, Kardos Dániel, Jánosi István Márk és Lempel Attila szereplésével. Második számú váltónk is helytállt, tagjai: Lois László, Renn Dániel, Radványi László és Tomohiko Higashi. Pontszerző 8. helyen ért célba 100m háton Lois László.
Zárásként a 10x50m mix gyorsváltók futamait rendezték meg, ahol csapatunk a 11. helyet szerezte meg. Tagok: Kovács Karolina, Nagy Boglárka Krisztina, Szász Rubina, Mischler Zille, Kardos Dániel, Jánosi István Márk, Tomohiko Higashi, Lempel Attila, Nagy Levente Attila, Radványi László.
Részt vettek még a versenyen, Varga András István, Bartos Marcell, Pintyőke Kristóf, Barta Péter, Bacsi Bence és B. Nagy Roland.
Gratulálunk a szép eredményekhez és köszönjük Mindenkinek, hogy képviselték az Óbudai Egyetemet!