XIII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

Az Óbudai Egyetem 5 sportágban képviseltette magát a XIII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján március 4-én és 5-én. A futás mellett 4 labdás sportágban (asztalitenisz, futsal, kosárlabda, röplabda) versenyeztek hallgatóink.

Kosárlabda

Ismét 7 csapat nevezett, mint októberben, de most más összetételű együttesekkel, több határon túli csapat részvételével került kialakításra két csoport. Az egyetem sportolói egy négyes csoportba került a sorsolás során, így már az első napon 3 mérkőzés várt rájuk.
Az ÓE-é volt a torna első mérkőzése, Marosvásárhely ellen. A korai kezdésnek köszönhetően fásultan és sok hibával kezdtek, emiatt sokáig szoros volt a mérkőzés, de aztán a 2. félidőre védekezésük és támadásuk is feljavult, felőrölték ellenfelüket és 15 pontos győzelmet szereztek.
A folytatásban a 2. és 3. mérkőzésen Révkomárom és Szatmárnémeti ellen magabiztos, sima győzelmet arattak egy könnyed örömjátékkal, előbb 40 majd 48 pontos különbséggel, így veretlenül, csoportelsőként várták a folytatást.
A következő napon az ELTE-BEAC együttesével játszottak az elődöntőben. Az ellenfél ekkor erősebb kerettel érkezett a mérkőzésre, az ÓE csapatából viszont 2 meghatározó játékos is hiányzott. Már az első pár percben nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kosárlabda torna előrehozott döntője. Azaz, amelyik csapat nyer, az nyeri majd a döntőt is. A mérkőzés alatt az ELTE-vel felváltva tudtak pár pontos előnyre szert tenni, a végén azonban egy egylabdás végjátékban 3 ponttal vereséget szenvedett az ÓE csapat.
A bronzmérkőzésen az NKE-t magabiztosan 76-48-ra legyőzve, az egész tornán 1 vereséget szenvedve, megérdemelten a 3. helyen végeztek.

A csapat tagjai: Anuujin Baatarsukh, Namnansuren Buuveibaatar, Groska Ádám, Halász Ákos, Horváth Gergő, Karakó Bálint, Schriffert Balázs, Szeglet Gergő, Szemerszki Bálint, Tálas Balázs, Várhelyi Richárd, Vigh Marcell
Edző: Őri Gergely

Röplabda

Az Óbudai Egyetem férfi röplabda csapata eddig minden „labdás” rendezvényen részt vett. Szerették volna elérni vagy még jobb eredményt elérni a tavalyi bronzéremnél. Ennek megfelelő koncentráltsággal játszották végig a tornát. A jó egyéni és csapatteljesítmények ellenére, az idei erős mezőny miatt végül épphogy lemaradtak a dobogóról. Ami azonban óriási pozitívum, hogy mindkét döntőbe jutott csapat ellen az utolsó pillanatig volt esély a győzelemre, de végül szoros mérkőzéseken minimális vereségeket szenvedtek például a NB I-es játékosokat soraiban tudó későbbi bajnok Szegedi Tudományi Egyetem csapatától. Összességében ismét kiváló teljesítményt nyújtva végül a torna 4. helyét szerezte meg a résztvevő 10 egyetemi csapat közül.

Mérkőzések:
Óbudai Egyetem – Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2:0
Óbudai Egyetem – ELTE 0:2
Óbudai Egyetem – Eszterházy Egyetem, Eger 2:0
Óbudai Egyetem – Babes Bólyai Tudományi Egyetem 2:0
Elődöntő:
Óbudai Egyetem – Szegedi Tudományi Egyetem 1:2
Bronz mérkőzés:
Óbudai Egyetem – Corvinus Egyetem 1:2

A csapat tagjai: Horváth Gergely Ferenc, Horváth Bendegúz, Lukács Gábor, Móró Ákos, Pivnyik Levente, Dudás Bálint, Büki Barnabás, Pavelcze Szabolcs.
Edző: Hiervarter Ákos, Borkovits Zoltán

Asztalitenisz

A kupán asztaliteniszben az Óbudai Egyetemet három hallgató képviselte. Torma Luca, Bozakov Alex és Vidéki Kristóf.
Mivel lányok kevesen jelentkeztek, ezért Luca is a fiúk között indult. Sikerült megnyernie a csoportját, azonban az egyenes kieséses szakaszban egy szoros mérkőzésen kikapott, ezért nem került a nyolc közé. Teljesítménye így is kiváló! Sajnos Alex és Kristóf sem jutott tovább, de mindhármuknak jó rutinszerzési lehetőség volt és fontos állomása a következő versenyekre történő felkészülésnek. A hallgatók Molnárné Pajor Beatrix vezetésével hétről hétre edzenek, hogy minden versenyen a lehető legjobb eredményt érjék el.

Futsal

A futsal torna népes mezőnyét 21 csapat alkotta. Egyetemünk az egyetlen ötfős csoportba került. Két győzelemmel (NKE 4:3, Sellye 4:1), egy döntetlennel (TF 0:0) és egy vereséggel (BME 1:3) a csoport harmadik helyén végeztek. A szombati utolsó nyolcad döntőn a marosvásárhelyi csapat ellen büntetővel, 1:0 arányban maradtak alul, így nem sikerült a legjobb nyolcba kerülniük. A torna remekül szolgálta a csapat felkészülését, amelynek tagjai rendszeresen képviselik egyetemünket különböző versenyeken.

A csapat tagjai:Nagyistván Balázs Péter, Regős Bence Pál, Horváth Dávid, Gerencsér Gergő, Danyi Péter Márk, Fári Zoltán, Nádasdi Bálint, Szűcs Krisztián, Pozsgai Lajos, Szabó Bence, Himinec Kálmán, Takács SándorCsapatvezető testnevelő tanár: Dankó László

Gratulálunk!

Áprilisi BEFS és MEFS versenyek

A Budapesti Egyetemi-Főiskolai Szövetség (BEFS) és Magyar Egyetemi-Főiskolai Szövetség (MEFS) számos sportversenyre vár minden érdeklődőt áprilisban is.

A BEFS gyorsasági falmászás, asztalitenisz, atlétika és floorball versenyeket szervez és okos falmászó kupát rendez áprilisban.

A MEFS versenyt hirdet sportlövészet, aerobic, mountain bike sportágakban és darts kupát is rendez.

Jelentkezés: hiervarter.akos@uni-obuda.hu

Óbudai győzelem a KEK Run futóversenyen

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája jótékonysági futóversenyét (KEK Run) idén második alkalommal rendezték meg március 5-én. A józsefvárosi Orczy parkban egyetemi csapatunk futói mindhárom meghirdetett kategóriában (5,5 km, 10 km és 10 km váltó) rajthoz álltak kimagasló eredményeket elérve.

Sportéletünk erősödését és a hallgatók lelkesedését jelzi, hogy több, új tehetséges taggal bővült futócsapatunk. Kiváló eredményt ért el az egyébként öttusázó Gyurka Márk Manó, aki a 10 km-es kategóriájában 1., összesítettben pedig 4. helyen végzett 36:11-es időeredménnyel.

A futóversenyen való részvételünkkel (a nevezéssel és jótékonysági pólóvásárlással) idén is egy határon túli magyar iskolát segíthettünk.

Köszönjük a részvételi lehetőséget és az egyetem támogatását!

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Ismét pályázható a Sportcsillagok Ösztöndíj!

A korábbi félévekhez hasonlóan a 2021/2022. tanév 2. félévében az Emberi Erőforrások Minisztériuma ismét kiírja a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj pályázatot.

Ezzel olyan hallgatókat szeretnének segíteni, akik a tanulás mellett a sportpályán is kiváló teljesítményre képesek.

Jelentkezési (postára adási) határidő: 2022. február 21.

A részletekről bővebb tájékoztatás itt található.

Az ÓE eSport csapata képviseli Magyarországot a V4 regionális bajnokságban

Nagy a készülődés az Óbudai Egyetem e-sport csapatának háza táján. A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) a V4 országok e-sport szövetségeivel közösen regionális egyetemi bajnokságot rendez február 19-én, amelyre az egyetem cs:go csapata kapott részvételi lehetőséget, mint a HUNESZ együttműködő partnere.

A fiúk – Bak Máté, Bagossy Joel, Kancsal Márk, Kurta Dániel, és Pintér Martin – képviselik Magyarországot a hétvégi versenyen, és ez már önmagában is hatalmas eredmény. Eddig egyik játékosunknak sem volt lehetősége ilyen szintű megmérettetésen részt venni, de mint elmondták, szeretnék a legjobb formájukat hozni, a rajongók előtt bizonyítani. A cél természetesen a győzelem. „Edzés” közben kérdeztük a csapat tagjait.

Hogyan készültök a versenyre?
Bak Máté: elsősorban faceit matchekkel próbálunk gyakorolni, hogy megismerjük egymás játékát. Mellette különböző taktikákat használunk, illetve találunk ki, és természetesen egyénileg is próbálunk gyakorolni, ahogy időnk engedi.
Bagossy Joel: idén januárban tértem vissza, előtte volt egy nagyobb kihagyásom. Amennyi időt bele tudok tenni a játékba, azt DM-el és Faceit-tel töltöm. Csapatszinten faceit meccsekre járunk és egyben mappokon gyakorlunk, hogy fejlesszük a tudásunkat és visszajöjjenek azok a „skillek”, amelyek régen megvoltak.
Kancsal Márk: többen is hosszabb kihagyás után kezdtük újra, ezért egyénileg is készülünk az aim fejlesztésével és a különböző lineupok újratanulásával. Csapatszinten a különböző taktikák kitalálására és gyakorlására, valamint az egymás játékstílusára való ráhangolódásra koncentrálunk, leginkább faceit meccsekkel.
Kurta Dániel: mivel több, mint két éve nem foglalkoztam komolyan a játékkal és a többiek is hosszabb kihagyás után kezdtek el újra játszani a gyakorlásra szánt időnk nagy részét faceit meccsekre szántuk, hogy visszarázódjunk és összeszokjunk, amennyire ez lehetséges ilyen idő alatt.
Pintér Martin: a szabadidőnkből a lehető legtöbbet próbáljuk gyakorlásra és taxolásra fordítani. Mivel még nem játszottunk együtt, túl sok időnk nem volt összeszokni a verseny előtt, ez nem könnyű feladat, de szerencsére napról napra jobban működik a csapatmunka, remélhetőleg ez élesben is látszani fog majd.

Mit jelent számotokra, hogy az egyetemet, Magyarországot képviselhetitek?
Bak Máté: kifejezetten nagy nyomást érzek magamon, mert nem volt lehetőségem ilyen szintű megmérettetésre, ugyanakkor megtisztelőnek is tartom.
Bagossy Joel: számomra nagy öröm, hogy Magyarországot és az Óbudai egyetemet képviselhetem az eseményen. Bízom benne, hogy megbirkózunk a feladattal és jól fogunk teljesíteni a versenyen.
Kancsal Márk: hatalmas megtiszteltetésnek érzem. Mindannyian bízunk benne, hogy a nyomás csak elősegíti majd a jobb koncentrációt.
Kurta Dániel: ugyanezt gondolom. Remélhetőleg nem fogunk leblokkolni, hanem az izgalom megadja a plusz löketet, amire szükségünk lesz.
Pintér Martin: nagy megtiszteltetés mindannyiunknak, hiszen egyikünk sem képviselte még az országot egy ilyen nemzetközi versenyen, talán ez még egy kis pluszt is ad majd a teljesítményünkhöz.

Milyen személyes elvárásokkal indultok?
Bak Máté: szeretném a lehető legjobb formámat hozni, remélem ez elég lesz.
Bagossy Joel: fontosnak tartom, hogy tudjunk csapat szinten játszani, és hogy jó hangulatban teljen a rendezvény.
Kancsal Márk: reméljük, hogy mindvégig megmarad a jó hangulat a csapatban, miközben izgalmas meccseket játszunk, és bízunk benne, hogy többször is győzni fogunk.
Kurta Dániel: szeretném, ha a versenyeken is megmaradna a jó hangulat, és remélem sikerül izgalmakban teli meccseket produkálni a nézők számára.
Pintér Martin: amennyiben mindenki a legjobbat hozza, 1-2 meccset meg is nyerhetünk, és én ezzel már elégedett lennék.

Milyen eredményre, helyezésre számítotok?
Bak Máté: természetesen győzelemre, ha már Magyarország színeiben indulunk, de természetesen a képességeimhez mérten a legjobb helyezést szeretném, illetve egyénileg is szeretnék jól teljesíteni.
Bagossy Joel: nem volt sok időnk felkészülni az eseményre, de a legfontosabb, hogy működjön a kémia közöttünk és boldog perceket okozzunk magunknak és a nézőknek. Természeten a győzelem a cél, de ha végül nem sikerülne, akkor is elégedett lennék, mivel ott lehettünk a rendezvényen, ami már önmagában nagy dolog.
Kancsal Márk: ha jól tudom, az ellenfeleink sokkal tapasztaltabbak, mint mi, ezért nagyon örülnénk, ha meg tudnánk lepni őket és sikerülne minél jobb helyezést elérnünk a legjobb tudásunk szerint.
Kurta Dániel: ellenfeleink sokkal tapasztaltabbak, és összeszokottabbak, ezért jó volna, ha sikerülne meglepni őket, és legjobb tudásunk szerint az élvonalban végezni.
Pintér Martin: tisztában vagyunk azzal, hogy ellenfeleink tapasztaltabbak, akár nagyobb nemzetközi versenytapasztalattal is rendelkeznek. Természetesen ezek tudatában is a lehető legjobb formánkat próbáljuk majd nyújtani és meglepetéseket okozni, de ezzel együtt nem érzem reálisnak, hogy a döntőbe jussunk.

Mit üzentek a szurkolóknak?
Bak Máté: kövessék a twitch közvetítéseket, és szurkoljanak nekünk!
Bagossy Joel: tartsanak velünk, és szurkoljanak nekünk!
Kancsal Márk: reméljük, minél többen támogatnak majd minket és sikerül egy jó eredményt elérnünk!
Kurta Dániel: várunk mindenkit szombaton szurkolni!
Pintér Martin: jó meccsnézést, reméljük, tudunk majd örömet okozni nekik!

Szurkoljunk az Óbudai Egyetem e-sport csapatának itt!

A megmérettetés időpontja: 2022. február 19. 13:00 órától.

https://www.facebook.com/esportoe/videos/701140404598766

Magyar E-sport Szövetség – HUNESZ
A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) azzal az elsődleges céllal alakult 2017-ben, hogy a sportszövetségek mintájára szervezze és edukálja a magyarországi digitális sportéletet. A szövetség céljai között szerepel az egységes fellépés az e-sportért, ennek támogatása, fejlesztése, népszerűsítése, bajnokságok szervezése, etikai és jogi alapok lefektetése, érdekképviselet, valamint egy egészséges, magyar e-sport ökoszisztéma kialakítása. A Magyar E-sport Szövetség teljes jogú tagja a Nemzetközi E-sport Szövetségnek (IeSF) és alapítója az Európai E-sport Szövetségnek, a V4 E-sport Koalíciós Szövetségnek, tagja a World E-sport Consortiumnak és a Global eSports Federation-nak.

Megjelent a Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség programja

Megjelent a Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (BEFS) által szervezett versenyeket tartalmazó kiírás a 2021/2022. tanév 2. félévére vonatkozóan.

Minden félévben nagyon színvonalas és izgalmas eseményeken vehetnek részt az érdeklődő hallgatók a meghirdetett sportágakban. Egyetemünk célja, hogy minél több versenyezni vágyó egyetemistának teremtsen lehetőséget, hogy kipróbálja magát kedvenc sportágában.

A versenynaptár itt érhető el.

Érdeklődni hiervarter.akos@uni-obuda.hu email címen lehet.

Mindenkit szeretettel várunk a rendezvényeken!

Korcsolya

Kedves Hallgatók!

2021. november 23-tól keddenként 11:30-13:00-ig ingyenes korcsolyázási lehetőséget szeretnénk biztosítani az érdeklődők számára a Városligeti Műjégpályán. Egy alkalomra 25 fő jelentkezhet az alább megadott foglalási linken keresztül. Az alkalmakat mindig a megelőző hét csütörtök 10 órakor nyitjuk meg, és a helyek beteltéig vagy legkésőbb a korcsolyázás előtti hétfőn 12 óráig lehet foglalni.

A korcsolyázás helyszíne:

Városligeti Műjégpálya

1146 Budapest, Olof Palme sétány 5.

Ideje:

A megadott napokon 11:30-13:00-ig.

Foglalási link:

https://uni-obuda.hu/event/korcsolya-2022-02-15

Érdeklődni Kangyerka Barbaránál lehet a kangyerka.barbara@uni-obuda.hu email címen!

Üdvözlettel:

TSI

Ergométeres Egyetemi Bajnokság

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség ergométeres országos bajnokságot hirdet egyetemisták számára 2022. február 19-20. között Mosonmagyaróváron.

A Testnevelési és Sport Intézet versenyzőket keres az eseményre.
Jelentkezni és a részletekről érdeklődni a hiervarter.akos@uni-obuda.hu email címen lehet.
Várjuk jelentkezéseiket!

Újabb kurzusokkal bővült a szabadban végezhető testnevelés órák köre

A Testnevelési és Sport Intézet kiemelt célja, hogy a hallgatók részére minél változatosabb lehetőségeket nyújtson a testnevelés tantárgy elvégzésére.

A 2021/2022. tanév tavaszi félévében 2 szabadban elvégezhető mozgásformával bővül a repertoár, így a hallgatók 2 helyszínen is evezhetnek a jövőben, valamint választhatják a testnevelőnk által szervezett kirándulásokat tartalmazó túra kurzust is.

Jelentkezni a Neptun-rendszeren keresztül lehetséges az alábbi kurzusszámokon:

Evezés

13. kurzus
Helyszín: Római-part, Pénzügyőr SE Vízitelep,
Időpont: szerdánként 13:30 -15:00

25. kurzus
Helyszín: Római – part, Pénzügyőr SE Vízitelep
Időpont: péntekenként 13:30 – 15:00

42. kurzus és 43. kurzus
Helyszín: Népsziget, Budapest Evezős Egyesület Vízitelep
Időpont: csütörtökönként 8:00 – 9:30 és 9:50 – 11:10

Túra

31. kurzus és 32. kurzus
A helyszínek és az időpontok megbeszélés szerint kerülnek kihirdetésre a félév elején.

Várunk szeretettel minden szabadban sportolni vágyó hallgatót!