Dobogós helyezések az Országúti kerékpár MEFOBON!

Idén rendezték meg a 40. Kerékvár-Békás Országúti Kerékpár Időfutam MEFOB-ot, amit ismét a Szentendrei-sziget – Tahitótfalu távon kellett teljesíteni.

Március 29-én, a rossz idő ellenére 14 intézmény versenyzője állt rajthoz, köztük az Óbudai Egyetem.

Versenyzőink szépen helytálltak, dobogós helyezéseket szereztek.

2.hely: Reinodli Ákos (ÓE – ARK) 25:04,5

3.hely: Juhász Zsombor (ÓE) 25:50,04

Illetve a versenyen részt vett Járvás András is.

Gratulálunk az elért eredményekhez, további sok sikert kívánunk!

EZÜSTÉRMEK A FALLABDA MEFOBON

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Squash Bajnokságot (MEFOB) a City Squash Clubban Budapesten.

Az idei verseny minden szempontból rekordot hozott: összesen 60 nevezés érkezett, ami felülmúlta a korábbi, 55 fős csúcsot. Külön öröm, hogy a mezőnyben számos válogatott játékos is pályára lépett a profi kategóriákban, ezzel is emelve a bajnokság színvonalát.

Egyetemünkről 5 nevező volt a versenyzők között és ketten közülük éremmel távoztak!

Szalay Tamás a férfi amatőr haladó kategóriában második helyen végzett illetve testnevelőnk Kleczli Csaba az oktatók kategóriájában szintén egy szépen csillogó ezüséremmel távozott a versenyről!

Gratulálunk nekik és köszönjük a részvételt Mátyus Lillának, Szilágyi Istvánnak és Lurvig Máténak is!

Hajrá ÓE!

REMEK EREDMÉNYEK ÉS JÓ HANGULAT A SZÉKELY ÉVA ÚSZÓ EMLÉKVERSENYEN

Az 5. Székely Éva- Emlékversenyt március 28-án rendezték meg a Csillaghegyi Székely Éva Uszodában. A szervezésben az Óbudai Egyetem is részt vett. A megnyitó előtt az olimpiai bajnok úszónőre emlékeztünk, majd ezt követően szinkronúszó és vízilabda bemutató következett.

A versenyt a 6-7 éves gyerekek kezdték meg, ezután korosztályonként ugrottak medencébe a résztvevők. Végül egy nagyon hangulatos családi-egyesületi 4x25m-es váltó zárta az eseményeket.

Az Óbudai Egyetem hallgatói a 2. és 3. helyen végeztek!

Indulók: Abuelfadl Nadeen, Sólymos Lilla, Burda Kitti, Szabó Bence, Bástyai Botond, Bai Máté, Jegyes László, Faragó Tamás, Urbán Dávid.

Köszönjük, hogy képviselték az Óbudai Egyetemet!

TAROLTAK A FÖLDHARCOSOK A BUDAPESTI VERSENYEN

Tegnap került megrendezésre a Budapesti Egyetemek és Főiskolások Szövetségének Földharcos bajnoksága a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A megmérettetésen a legnagyobb delegációt az NKE mellett az Óbudai Egyetem hallgatói biztosították!

Sportolóink remekül is versenyeztek, majd minden súlycsoportban éremmel távoztak!

A férfiaknál 6, a nőknél 1 súlycsoportban voltak mérkőzések.

Hallgatóink eredményei:

férfi -60kg

1. Burda Péter ÓE

2. Kovács Barnabás ÓE

férfi -66kg

1. Szabó Tas Mihály ÓE

férfi -73kg

1. Kádár Péter ÓE

2. Dienes Dávid ÓE

3. Koczkás Levente ÓE

férfi -81kg

1. Hegedűs Csongor ÓE

2. Tóth Gábor ÓE

3. Veres Alex ÓE

Nők

1. Sinka Hanna ÓE

férfi -100kg

1. Kocsis Bence ÓE

férfi +100kg

1. Jakab Bence ÓE

A versenyen Alex Katayama is résztvett.

Gratulálunk mindenkinek, köszönjük, hogy képviselték egyetemünket!

EZÜST- ÉS BRONZÉREM BEFS UNIVERSITAS RÖPLABDA BAJNOKSÁG 4-ES DÖNTŐJÉBEN!

Március 21-én a Corvinus Sport Centerben rendezték meg a 2025/26-os tanév BEFS UNIVERSITAS röplabda bajnokságainak fináléját, ahol a legjobb csapatok vívtak kiélezett küzdelmet a címekért.

Férfi egyetemi röplabda csapatunk 3. helyen végzett a tornán.Sajnos a keret nagy létszámhiánnyal volt jelen és kényszerposztokon kellett játszania egy-két játékosnak. Az első meccset sajnos elvesztették, viszont a második meccsen a 3. helyért szépen helytálltak alacsony létszámuk ellenére és 3-1 re legyőzték a BGE csapatát!

A Női- férfi Mix röplabda csapatunk 2. helyen végzett!

Az első meccset nagyon magabiztosan 3:0-ra megnyerte a csapata BGE ellen , viszont az első helyért menő összecsapásnál a Corvinus Egyetem ellen bár szépen küzdöttünk nem sikerült olyan teljesítményt nyújtani, mint az első meccsen így sajnos 2. helyen végeztünk.

Emellett gratulálunk a minden játékosnak az idei teljesítményért, fejlődésért és a tisztes helytállásért is! Jövőre folytatjuk! Hajrá ÓE!

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A NYÁRI EGYETEMI KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG KAPCSÁN

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia lesz a házigazdája az augusztus 17-20. közötti FISU Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokságnak, az Óbudai Egyetem a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) közös szervezésében, Székesfehérvár önkormányzata támogatásával.

143 nappal az esemény rajtja előtt csütörtökön a székesfehérvári Városháza tanácstermében tartottak sajtótájékoztatót. Ezen Mocsai Lajos, a MEFS elnöke felidézte, hogy legutóbb 2018-ban, Szolnokon volt egyetemi kajak-kenu vb. Jelezte, hogy már most óriási az érdeklődés a világbajnokság iránt, hiszen első körben 26 ország jelentkezett, ami csúcs, de reményei szerint ez a szám 30 fölé fog emelkedni a végső határidőig.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke elmondta: a két szövetség – az Óbudai Egyetemmel együtt – sokat dolgozott azon, hogy újra megrendezhessék a világeseményt, amelyen a lehető legjobb csapattal kívánnak szerepelni, ehhez sikerült jó időpontot találni a versenynaptárban. Reményét fejezte ki, hogy a magyarok érmekért fognak harcolni.

Vargha Tamás, miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője közölte, hogy egyre erősebbek a hazai egyetemek a tanulmányok területén, ezúttal pedig azt bizonyíthatják, hogy a sportban is jeleskednek.

Székesfehérvár kiemelt támogatója a vb-nek, ezzel kapcsolatban dr. Cser-Palkovics András polgármester azt mondta, hogy az akadémia mellett a város is debütál a vizes sportokat tekintve. Megjegyezte, hogy az augusztusi esemény megnyitója Székesfehérváron lesz és abban bízik, hogy a nagy létszámú vendégseregből, a sportolók és kísérőik jelenlétéből a szállodák, kereskedelmi és szolgáltató cégek is profitálhatnak. Hozzátette, reméli, hogy sok gyermek beleszeret a sportágba és kezd el kajakozni, kenuzni.

REKORDSZÁMÚ NEVEZŐVEL INDULT EL AZ ÓBUDAI EGYETEM KÜLÖNÍTMÉNYE A 41. VIVICITTÁ FUTÓVERSENYEN

Most 150 főnek adódott a lehetőség az Óbudai Egyetem részéről, hogy díjmentesen elindulhassanak a hétvégi kétnapos Vivicittá versenyen.

Nagyon nagy örömmel tölt el minket, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a futó- és sétatávok iránt, sok a visszatérő futó, de mindig új jelentkezők is becsatlakoznak a nagy megmérettetésbe, akik szeretnék megízlelni a közös futás élményét.

Az indulók kétharmada hallgató volt, egyharmada pedig munkavállaló.

A legtöbb induló a félmaratoni távon volt, több, mint 50 fő vágott neki a leghosszabb távnak!

A 10 km –es táv is nagyon népszerű volt, ezen a távon 45-en futottak, köztük Prof. Dr. Kovács Levente Rektor úr is, akik több ÓE-s futóval csapatosan is lencsevégre kaptak. A 7 km-es távon is közel 30- an futottak és nagyon örülünk a rengeteg városi túrázónak!

Akik most lemaradtak, azokkal ősszel találkozhatunk a SPAR Maraton Fesztivál versenytávjain.

Szívből gratulálunk mindenkinek, hajrá ÓE!

Hallgatóink a Budapest Cup Regattán szerepeltek!

Március 14-én, a Hajógyári-sziget melletti Duna ágon rendezték a 14. Budapest Cup Regattát/34. Gróf Széchenyi István Emlékversenyt, melyen az Óbudai Egyetem harmadik alkalommal állt rajthoz az egyetemi 8-as hajók versenyében, ahol a nemzetközi mezőny (mind a ffi, női, illetve mix kat) egyetlen hazai indulójaként, óriási versenyben, mindössze 1 másodperccel maradt le a dobogó legalsó, illetve, 6 másodperccel annak középső fokáról.

Egyetemi mix 3600m eredmény:

1. Rudergemeinschaft Angaria Hannover DE – 11:22

2. Rowing Club Prirodoslovac HR 1 – 11:54

3. UTC Rowing Club GB – 11:59

4. ÓBUDAI EGYETEM HU – 12:00

5. Rowing Club Prirodoslovac HR 2 – 13:15

Csapatunk tagjai: Varga Miklós 8, Lurvig Máté 7, Korb Zsombor 6, Potyondi László 5, Meisinger Zsófi 4, Hajdu Zsófia 3, Bereczki Dominik 2, Varga András 1, kormányos: Cseh Natália (BEE)

Köszönjük a Budapest Evezős Egyesületnek a felkészítést!

2026 Óbudai Egyetem Sportnap!_jelentkezz

Kedves Hallgatók!

Szeretettel várunk benneteket az idei Sportnapon, ahol egy egész nap a mozgásról, a versenyzésről és a közös élményekről szól! 💪🔥

Ha szeretsz sportolni, kipróbálnál valami újat, vagy egyszerűen csak aktívan töltenél el egy szuper napot a barátaiddal, akkor itt a helyed! A programban izgalmas bajnokságok, szabadon kipróbálható sportok és rengeteg fakultatív lehetőség vár rátok.

📋 Regisztráció

A sportnapi bajnokságokra itt tudtok jelentkezni:
🔗 Regisztráció: https://forms.office.com/e/G29SwvB8HU

Versenyszámok, amelyekre nevezhettek

⚽ Kispályás labdarúgó bajnokság (5+1)

Az egyik legnépszerűbb csapatsport idén sem maradhat el!
• maximum 10 fő/csapat
• legfeljebb 12 csapat

🏀 Streetball bajnokság

Gyors, pörgős, látványos meccsek!
• 3 fős csapatokkal lehet nevezni

🏐 Strandröplabda bajnokság

Ha szeretitek a csapatmunkát és a lendületes játékot, ezt ne hagyjátok ki!
• 4 fős csapatok
• maximum 5 fő/csapat
• minimum 1 hölgy/csapat

➕ A csapatos strandröplabda után külön páros röplabda verseny is indul, így akár mindkettőre nevezhettek!

🏓 Asztalitenisz bajnokság

Gyors reflexek, ügyesség és koncentráció — itt minden számít.

🎾 Tenisz (egyéni)

Azoknak, akik szeretnék megmutatni állóképességüket és technikai tudásukat.

💪 Szkander

Erő, technika és kitartás egy izgalmas versenyszámban.

🏃 Futás – 2000 méter

Tedd próbára az állóképességed, és fusd le a távot a Sportnapon!

🏋️ Fekvenyomás

Ha az erőnléti kihívásokat kedveled, ebben a versenyszámban is megmérettetheted magad.

🎯 Fakultatív programok – regisztráció nélkül

A versenyek mellett egész nap számos olyan programmal készülünk, amelyekhez nem szükséges előzetes regisztráció, így bármikor becsatlakozhattok! 🙌

Többek között az alábbi sportokat és aktivitásokat próbálhatjátok ki:

🏓 asztalitenisz
🏸 tollaslabda
🏐 strandröplabda
🎾 tenisz
⚽ labdarúgás
🔵 teqball
♟️ sakk
💪 szkander
🏋️ fekvenyomás
🚣 evezőpad
🎯 foci darts
🥎 petang
🏈 flag ball
🏹 íjászat
🧗 falmászás
🔥 különböző erőpróbák
és még sok más sportlehetőség

✅ Testnevelés igazolás

A sportnapon való részvétellel testnevelés alkalmak is igazolhatók, így a részvétel nemcsak élmény, hanem tanulmányi szempontból is hasznos lehet. 📚

🤝 Miért érdemes eljönni?

A Sportnap remek alkalom arra, hogy:
• kipróbálj új sportágakat
• megmérettesd magad egyéniben vagy csapatban
• együtt sportolj a barátaiddal
• aktívan és jó hangulatban tölts el egy teljes napot
• részese legyél egy igazi közösségi élménynek

🔥 Ne maradj le!

Akár versenyeznél, akár csak mozognál egy jót, akár szurkolni jössz, várunk szeretettel a Sportnapon!

Nevezz be a kedvenc sportágadba, próbálj ki valami újat, és töltsünk együtt egy lendületes, sportos napot! 🏅💙

HÁZIBAJNOKSÁGOKAT SZERVEZÜNK! ELINDULT A JELENTKEZÉS!

Asztalitenisz házibajnokság

időpont: 2026. április .28. kedd 16:30-18:00-ig lány egyéni
helyszín: Doberdó út 6., tornaterem
nevezés: Molnárné Pajor Beatrixnál, pajor.beatrix@kgk.uni-obuda.hu email címen, április 21-ig

időpont: 2026. május 5. kedd 16-20-ig, ffi egyéni
helyszín: Doberdó út 6., tornaterem
nevezés: Molnárné Pajor Beatrixnál, pajor.beatrix@kgk.uni-obuda.hu email címen, április 21-ig

Fekvenyomó házibajnokság

időpont: 2026. május 13-14. 8:00-15:00
helyszín: Tavaszmező utcai konditerem
nevezés: Hönig Lászlónál, a honig.laszlo@uni-obuda.hu email címen. Helyszíni nevezést is elfogadunk.

A verseny testsúly arányos rendszerben zajlik! Csak azok indulhatnak akik minimum a saját testsúlyukat ki tudják nyomni!

Kosárlabda házibajnokság

Időpont: 2026. május 7. csütörtök 15:30 – 19:00
Helyszín: 1084 Budapest, Tavaszmező utca 17. , Tavaszmező utca tornaterem/ kinti pálya
Jelentkezési határidő: 2026. május 6. szerda
Jelentkezés: https://forms.cloud.microsoft/e/x7BCAKmA45

Röplabda házibajnokság

Időpont: 2026. május 6. szerda 15:00 – 18:00
Helyszín: 1084 Budapest, Tavaszmező utca 17. , Tavaszmező utca tornaterem
Nevezési határidő: 2026. április 30. csütörtök
Jelentkezés: https://forms.cloud.microsoft/e/jd4PR8vvDe