AZ EGYETEMI SPORT LEGNAGYOBB FESZTIVÁLJA, A MEFOB FESZT, GÖDÖLLŐN-

Múlt héten rendezték a MEFOB Fesztet, Gödöllőn, ahol több sportágban csaphattak össze egyetemek sportolói országos mezőnyben.

Az április 30-május 1-i asztalitenisz versenyen népes mezőny gyűlt össze, több, mint 100 hallgató, oktató vett részt. Úgy tűnik minden évben egyre nagyobb a színvonal, idén az eddiginél több extraligás, válogatott, volt igazolt, NB I-es induló versenyzett. Így hallgatóink a tisztes helytállásban bízhattak. Női egyéni kategóriában Trungel Mirella az 5. helyen végzett, a négy közé jutásért a későbbi első győzte le. Így járt a vegyes amatőrök között Bolvári Dominik is, így ő is ötödik helyezést ért el. Itt a csoportkörökből a főtáblára, azért rajta kívül Szedlák Bence, Tiegelmann Dániel, Ashley Rozi, Buda Dániel és Keszthelyi Péter is továbbjutott. Párosaink a főként igazolt mezőnyben bátran küzdöttek, indulók még: Horváth Tamás, Bertti Pedro, Linka Zágon, Móczó Marcell, Lipusz Dávid.

Köszönjük, hogy képviselték Egyetemünket!