Egészség és Életmód Napot tartottunk │ Középpontban a testi-lelki egyensúly

A testi és lelki jóllét, valamint a megelőzés fontosságára hívtuk fel a figyelmet egyetemünk Egészség és Életmód Napján, ahol hallgatóink és munkatársaink közösen tehettek egy fontos lépést az egészségesebb életmód felé.

Egyetemünk polgárai ingyenes szűréseken és szakmai tanácsadásokon vehettek részt. A Szent Margit Kórház munkatársai átfogó vizsgálatokat – többek között vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérést, EKG-t, valamint neuropátia-szűrést – végeztek, melyeket dietetikai és orvosi konzultáció egészített ki.

A prevenciót az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szájüregi szűrése, a Szent Margit Kórház Skill Laborjának bemutatói, valamint elsősegélynyújtó programok tették teljessé.

Az eseményt Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó és Vízer Barnabás, a Magyar Kerékpáros Szövetség sportigazgatójának inspiráló előadásai színesítették.

A látogatók a mentális egyensúly és a stresszkezelés módszereivel is megismerkedhettek, így a rendezvény a fizikai aktivitás és a lelki egészség fontosságát egyaránt hangsúlyozta. Az ÓE-Kandó SC egyetemi sportegyesület munkatársai, a sportlehetőségeket és a szakosztályokat mutatták be, és az érdeklődők már helyben csatlakozhattak is az egyesülethez. Akik a gyakorlatban is próbára szerették volna tenni erejüket, azok evezőpadokon tesztelhették állóképességüket. Az ergométeres gépeket a Magyar Evezős Szövetség biztosította.

Cikk és kép forrása: Óbudai Egyetem hivatalos Facebook oldala